Ígérgetni bárki tud, teljesíteni kevesen: hat éve folyamatosan nőnek a bérek

kdnp.hu – MTI

Hat éve, 2010 óta folyamatosan csökkennek az adók és nőnek a bérek – hangsúlyozta a Fidesz az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A nagyobbik kormánypárt az MSZP és a Jobbik nyilatkozatára reagált. A Fidesz közleményében azt írták: „azok a szocialisták papolnak most nőkről, béremelésről és adócsökkentésről, akik kormányzásuk alatt minden családi kedvezményt elvettek, elszegényítették a dolgozókat, megduplázták a munkanélküliséget, adóemelést és bércsökkentést hajtottak végre".

A Jobbik pedig a szocialistákkal együtt nem szavazta meg a költségvetést, amely jelentős adómérséklést és béremeléseket biztosít a magyar családoknak – folytatták.

Úgy fogalmaztak: ígérgetni bárki tud, teljesíteni kevesen.

A közlemény szerint 2010 óta folyamatosan csökkennek az adók és nőnek a bérek. A Fidesz kormányzása óta 12-ről 4,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliség, kevesebb mint felére csökkent a személyi jövedelemadó, évről évre bővül a családi adókedvezmény, emellett béremelés indult a katonáknak, a rendőröknek, a pedagógusoknak, az egészségügyi, a szociális, a felsőoktatási, az adóhatósági, valamint a kormányhivatali dolgozóknak.

A béremeléseknek, a tartósan alacsony inflációnak és az évről évre emelkedő minimálbérnek köszönhetően nő a fizetések vásárlóereje, több mint három és fél éve tart a reálbérek emelkedése, vizsgálják továbbá a járulékcsökkentések lehetőségét is – írták.

A Fidesz célja, hogy folytatódjanak az adómérséklések és a béremelések, a gazdasági növekedésből származó bevételeket pedig arra fordítsák, hogy mindenki léphessen egyet előre – olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!