Összefognak az önkormányzatok a kormány mellett, a betelepítési kvóta ellen

kdnp.hu

Konferenciára hívják össze jövő szombatra azoknak a településeknek a vezetőit, amelyek kiálltak a kormány migrációs politikája mellett – közölte Kocsis Máté, Józsefváros kormánypárti polgármestere vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen részt vett a szintén Fidesz-KDNP-s Papp László debreceni és Ferenczi Ferenc tiszaszigeti polgármester is.

Kocsis Máté azt mondta: eddig 871 település képviselő-testülete kötelezte el magát nyilatkozat elfogadásával a kormány migrációs politikája mellett, de további önkormányzatok is csatlakozhatnak ehhez az együttműködéshez.

A jövő szombati konferencián az illegális bevándorlás okozta problémák mellett arról is beszélnek majd, hogy mivel tudják segíteni a kormány munkáját az illegális bevándorlással kapcsolatban és a kötelező bevándorlási kvótáról kezdeményezett népszavazást – közölte a fideszes politikus, aki hangsúlyozta, érdekeltek a referendum sikerében, ezért kampányolni is fognak érte.

Kocsis Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióra nehezedő migrációs nyomás nő, ez Magyarország déli határánál is érezhető.

„Nagyon fontos dolog, hogy a jogtalan, értelmetlen és veszélyes kvótát a brüsszeli bürokraták ne tudják ráerőltetni se Magyarországra, se egyes településekre" – mondta.

A szilveszteri kölni molesztálásokra utalva hozzátette: egyikük településén sem szeretnének kölni esetet.

Papp László, Debrecen polgármestere arról tájékoztatott, hogy több mint 42 ezer debreceni írta alá azt a petíciót, amely arra kérte a kormányt, szabjon gátat a migránsáradatnak, és mondjon nemet a brüsszeli kvótákra.

Megjegyezte, hogy Debrecen közgyűlése elsőként fogadta el a kormány migrációs politikája mellett kiálló nyilatkozatot.

Arról is beszélt, hogy a városban komoly biztonsági kockázat volt az ott működő befogadóállomás, amely azonban tavaly decemberben bezárt, ami „visszaadta a nyugalmat Debrecennek".

Ferenczi Ferenc, a magyar-szerb-román hármashatár mellett fekvő Tiszasziget polgármestere arra kérte a kormányt, hallgassa meg az emberek véleményét, és erre alapozva védje meg az országot, „ne engedje az EU-nak, hogy ránk kényszerítsék a kvótát".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!