Ötszázmilliárd forint uniós forrást kapott az egészségügy 2007 óta

Forrás: MTI

Mintegy 500 milliárd forintot kapott az egészségügy a 2007 és 2013 közötti időszakra a Magyarországnak megítélt uniós forrásokból, de több korábban elindított projekt még nem fejeződött be; a fejlesztéspolitikai államtitkárság szerint azonban a pénz elköltése nem okoz problémát – olvasható a Magyar Idők című lapban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága az újság kérdésére közölte, a pályázatok konstrukciójának lényege, hogy egyes hazai forrásból finanszírozott beruházások utólag uniós költségvetésből kerülhetnek elszámolásra. Hozzátették, hogy ezért csak olyan beszerzések, felújítások kapnak támogatást, amelyek december 31-ig megvalósulnak. A Magyar Idők cikke szerint soha olyan rövid határidő nem állt rendelkezésre uniós pályázat lebonyolítására, mint a legutóbb meghirdetett egészségügyi tendernél, amelyre december 4-től 11-ig lehet jelentkezni, a hónap végéig le is kell zárni, miközben 23 milliárd forintot kell felhasználni. A forrás még a 2007-2013-as uniós támogatási ciklusból maradt meg, a 2015. december 31-ig fel nem használt támogatásokat azonban vissza kell fizetni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!