Új szociális és fejlesztő központot nyitott Egerben az Ökumenikus Segélyszervezet

Eger szakirányú ellátórendszerének szolgáltatásait kiegészítő, hiánypótló intézményként működik majd az Ökumenikus Segélyszervezet új szociális és fejlesztő központja – jelentette be a létesítmény keddi ünnepélyes átadásán a szervezet elnök-igazgatója a hevesi megyeszékhelyen.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos
Nyitrai Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Habis László polgármester (Fidesz-KDNP), Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója (b-j) a segélyszervezet új egri szociális és fejlesztő központjának avatásán 2017. november 7-én. (MTI Fotó: Komka Péter)

Lehel László
kiemelte: a város önkormányzata 17 millió forintból újíttatta fel az épületet, amely a jövőben pszichiátriai betegek 90 férőhelyes nappali intézményeként, ám emellett szociális fejlesztő központként is működik majd. Utóbbi célja programokat kínálni és közösséget teremteni a helyi rászoruló családok és gyermekek számára – tette hozzá.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete köszönetet mondott a város támogatásáért és együttműködéséért. Hangsúlyozta: ennek köszönhetően az Ökumenikus Segélyszervezet új otthonra lelt Egerben.

Rámutatott: az új központ elhelyezkedését és felszereltségét tekintve egyaránt ideális feltételeket nyújt a rendeltetésében meghatározott, sokrétű munkához. Megjegyezte: életre hívói sem bánnák, ha egyszer eljönne az idő, amikor bezárhat az intézmény, mert már nincs szükség a tevékenységére, ám ma és a belátható jövőben még sokakon tud segíteni. „Ez a hely most még csupán egy épület, mely köré azonban hamarosan egy közösség épül majd" – fogalmazott.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: a komplexum a segélyszervezet első intézménye Heves megyében, amit egy használaton kívüli, felújításra szoruló ingatlanból alig háromnegyed év alatt alakítottak ki.

A kedden átadott szociális és fejlesztő központ az empátiát, a segítségre szorulók megértését, valamint a nehéz helyzetben lévő emberek iránti elkötelezettséget jelképezi Egerben – mondta.

Habis László, a megyeszékhely kereszténydemokrata polgármestere közölte: Eger önkormányzata nagy figyelmet fordít a szociális szolgáltatások bővítésére, fejlesztésére. Ennek elismeréseként néhány hete megkapták az idősbarát önkormányzat címet.

Jelezte: az Ökumenikus Segélyszervezet vezetői és munkatársai a szociális segítő munka emblematikus szereplői Magyarországon, akiknek teljesítménye tiszteletre méltó. A velük közösen létrehozott intézménnyel teljessé válik Eger szociális ellátórendszere – jelentette ki a városvezető.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!