Újabb foglalkoztatást segítő programok indulnak februárban

Forrás: MTI
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Belső lapos

A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Cseresnyés Péter kiemelte: a február 1-én induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amelynek révén a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. Hozzátette: ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.

Cseresnyés Péter elmondta, hogy a kormány tervei között szerepel még a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is. Kifejtette: a gyakornoki programra azok a mikro,- kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását.
 

Cseresnyés Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett foglalkoztatási adatokról elmondta, a foglalkoztatottak száma elérte 4 millió 273 ezret, 2010-hez képest már 563 ezerrel többen dolgoznak. A munkanélküliségi adatokról pedig megjegyezte, 11 éve volt ilyen alacsony a munkanélküliség az országban, a jelenlegi munkanélküliségi ráta 6,2 százalékos.


 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!