Újabb harmincmilliárdos autóipari beruházás 500 új munkahelyet teremt Magyarországon

kdnp.hu
Fotó: Kovács Márton/KKM

Belső lapos

A következő években több mint harmincmilliárd forint értékben hajt végre autóipari beruházást Magyarországon a Thyssenkrupp német konszern, amellyel csaknem 500 új munkahely jön létre – jelentette be Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, Budapesten.

Zöldmezős beruházás eredményeképp, a budapesti K+F kompetencia központon és a győri gyáron kívül 2017-től Jászfényszarun is gyárt kormányrendszereket és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket a vállalat. Az ügyvezető igazgató felidézte, hogy az óriásvállalat 1999-ben kezdte meg elektromos kormányrendszerek fejlesztését Magyarországon, majd 2007-ben alapították meg a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft-t., 2013 júniusában nyílt meg a győri gyáregységük, ahol az Audi számára gyártanak első és hátsó futóműveket.

Az eseményen kapott tájékoztató szerint a magyar mérnökök által fejlesztett elektromechanikus rásegítésű kormányrendszerek energiatakarékosabbak a hagyományos hidraulikus szervóknál és járművenként akár fél liternyi üzemanyagot is megtakarítanak száz kilométeren. Olyan vezetést támogató alkalmazások használatát teszik lehetővé, mint az automatikus parkolási segéd, a sávtartó alkalmazás, vagy akár az önvezető, autonóm autó.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyúttal bejelentette: tekintve, hogy magas hozzáadott értékű beruházásról van szó, a magyar kormány 10,6 milliárd forintos támogatásban részesíti a Thyssenkruppot.

Mint mondta, a Thyssenkrupp a világ egyik legnagyobb acélgyártással, autó-, gép-, energia- és építőipari alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalata, amely jelenleg 77 országban 497 leányvállalatot üzemeltet, mintegy 155 ezer alkalmazottal, ebből mintegy 1000 dolgozik Magyarországon. Hangsúlyozta: a német konszernnel való együttműködés túlmutat ezen a beruházáson, a Thyssenkrupp tavaly világszerte több mint 200 millió eurót fordított kutatás-fejlesztésre, Magyarország szintén próbál ezen a területen is jobb feltételeket biztosítani, így például a 2014-2020-as költségvetési ciklusban már 3 milliárd euró jut erre a célra.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte az autóipar jelentőségét a magyar gazdaságban, rámutatva, hogy tavaly a teljes ipari kibocsátás több mint 30 százaléka az autóiparból származott. A szegmens termelési értéke pedig a 2014-es 6690 milliárd forintról 2015-ben 7833 milliárd forintra emelkedett, ami 17 százalékos növekedés. Az autóiparban már több mint 740 vállalat tevékenykedik Magyarországon, 144 ezer embernek adva munkát - közölte Szijjártó Péter.

Kifejtette: a német gazdaság alapvetően meghatározza a magyar gazdaság teljesítményét, 6000 német vállalat, mintegy 300 ezer embert alkalmaz Magyarországon, az összes külföldi működőtőke ötöde Németországból származik, a külkereskedelmi forgalom több mint negyede irányul a Németországba.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!