Újraindult a kompközlekedés a Tiszán Dombrád és Cigánd között

Újraindult a kompközlekedés a Tiszán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrád és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd között, a hajóval működtetett szállítóeszközt pénteken adták át a szabolcsi település folyópartján.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Seszták Miklós kereszténydemokrata nemzeti fejlesztési miniszter (k) Kozmáné Kasza Veronika (b) Dombrád és Oláh Krisztián (j) Cigánd polgármester átvágja a nemzetiszínű szalagot a Dombrád és Cigánd között újra közlekedő tiszai komp átadásán Dombrádon 2017. május 26-án. (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Seszták Miklós kereszténydemokrata nemzeti fejlesztési miniszter beszédében felidézte, hogy a komp működését először 1784-ben említették a hivatalos feljegyzések, a vízi jármű pedig egészen 1994-ig szállította az utasokat és a járműveket a Tisza két partja között. A komp újraindítására a helyieknek több mint huszonkét évet kellett várniuk – mondta a fejlesztési miniszter.

A teljes beruházás értéke a vízi és a szárazföldi létesítményekkel együtt meghaladta a 100 millió forintot, a fejlesztés hat embernek biztosít munkalehetőséget.

A komp a következő két hétben ingyen szállítja a kerékpárokat, a motorkerékpárokat és a gyalogosokat a Tiszán át.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!