Üdvözlendő, hogy a bíróság megállapította Biszku Béla bűnösségét

Forrás: MTI

Gulyás Gergely üdvözlendőnek nevezte, hogy a bíróság megállapította Biszku Béla volt pártállami vezető bűnösségét. A Fidesz alelnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta, az ítélet egyes részleteit lehet vitatni, de ez elsősorban nem a politika, hanem a jogtudomány feladata.

Nyilvánvaló, hogy az MSZMP 1956 utáni vezetői büntetőjogi értelemben is felelősek azokért a sortüzekért, amelyek 1956 őszén és telén történtek Magyarországon. Gulyás Gergely szerint ilyen értelemben azt lehet mondani, hogy az elkövetett bűnök súlyához képest az ítélet túlzottan enyhe. Az viszont mindenféleképpen értékelendő, hogy a bíróság egyértelműen és világosan kimondta: a MSZMP egyik, ma még életben lévő korábbi vezetője emberiesség elleni bűntettekben bűnpártolással részes.

A Fővárosi Törvényszék két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt első fokon csütörtökön. A bíróság a megismételt eljárásban ugyanakkor felmentette a vádlottat az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben a felbujtóként, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett vádja alól.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!