„A határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti"

kdnp.hu
Forrás: MTI

A határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti egyben, ezért is tartja fontosnak a kormány segíteni a megmaradásukat a szülőföldjükön – mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem július 5. és 10. között ismét megrendezi határon túli, magyar anyanyelvű egyetemistáknak a 21. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet.

Az eseménysorozat megnyitóján az államtitkár kiemelte: ez a kezdeményezés komoly szerepet tölt be abban, hogy a magyar nemzet összekovácsolódjon, és akiknek az otthon és a haza földrajzi értelemben elválik egymástól, otthonra találhatnak most itt, Budapesten.

Szabó László úgy véli, a részt vevő diákok tudásának piaci értékét növeli, hogy itt magyarul is tanulhatnak. Azt kérte a hallgatóktól, hogy hazatérve Magyarország nagyköveteként tekintsenek magukra és képviseljék a magyar nemzetet.

Kitért arra: a kormány a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését a Kárpát-medencében prioritásnak tekinti, ezt mutatja, hogy az elmúlt időben sok határátkelőt nyitottak meg és nyitnak a jövőben is.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kulturális önazonosság megélésének egyik legfontosabb terepe a határon túli magyarok számára a magyar nyelvű felsőoktatás, amely a jövő értelmiségképzése szempontjából is nagyon lényeges terület.

Az államtitkár a nehézségek között sorolta fel a változó jogszabályokat, a demográfiai helyzetet, az intézmények akkreditációs nehézségeit és a finanszírozást. A mindenkori magyar kormány feladata e problémák megoldása, és a jelenlegi kormány ezt szívügyének is tekinti – mondta. Hozzátette: egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben kell gondolkodni.

Palkovics László oktatási államtitkár hangsúlyozta: a magyar tudományos együttműködés erősítésében komoly szerepe van az ELTE-nek. Úgy véli, a nyári egyetem hatékonyan segít abban, hogy a fiatalok képezhessék magukat egy-egy speciális területen.

Az államtitkár továbbá ismertette azokat a kezdeményezéseket, intézkedéseket, amelyekkel segítik a határon túli fiatalok oktatását, képzését és a magyar oktatás versenyképessé tételét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!