„A magyar infrastruktúra fejlesztésében a vasútnak meghatározó szerepe van"

kdnp.hu - MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára és Dávid Ilona, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a IX. Magyar Vasút konferencián a budapesti Aquaworld Resort szállodában 2016. szeptember 15-én. A konferenciát az Hungarail Magyar Vasúti Egyesület szervezte. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az ország versenyképességének megtartása, növelése érdekében a magyar infrastruktúra fejlesztése szükséges, és ebben a vasútnak meghatározó szerepe van – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Magyar Vasút 2016 szakmai rendezvényen, Budapesten.

Kifejtette: cél, hogy Magyarország Közép-Európában megkerülhetetlen, nélkülözhetetlen legyen logisztikai szempontból.

Szijjártó Péter a versenyképesség növelése érdekében a szükséges vasúti fejlesztések között említette a távol-keleti áruk Nyugat-Európába eljuttatásához a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, a magyar külgazdaság szempontjából fontos Koper kikötő vasúti megközelítésének javítását, illetve Nyugat-Magyarország bekapcsolását a kontinens észak-déli vasúti hálózatába.

Szijjártó Péter kiemelte, az érintettek között egyetértés van abban, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését az uniós beruházási előírások mentén hajtják végre, számítások szerint a beruházás 550 milliárd forintba kerülne, óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekednének rajta a vonatok, a vonalat két vágányúvá tennék, illetve növelnék a pálya tengelyterhelhetőségét.

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: a tervek szerint a kínai fél a finanszírozásra vonatkozó javaslatát október végéig juttatja el szeptember végéig, a MÁV és kínai partnere vegyesvállalatot hoz létre a beruházás lebonyolítására, ez a vegyesvállalat novemberig a MÁV-val megállapodik a feltételekről, és várhatóan november 5-6-án Rigában a felek a hitelkonstrukcióról megállapodnak.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az exportáló magyar cégeknek fontos a Koper-Budapest vasúti összeköttetés modernizációja, a koperi kikötő egyre fontosabb szerepet játszik Magyarország külkereskedelmében.

A konferencián Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a kormány vasútpolitikájáról szólva kijelentette: a vasút társadalompolitikai ügy, a kormány vasútpolitikai intézkedései között említette, hogy hosszú távon kiszámíthatóvá tette a vasút finanszírozását a közszolgáltatási szerződések megkötésével, illetve a MÁV adósságát a 2010. évi 330 milliárd forintról 73 milliárd forintra csökkentette mostanra, a szétforgácsolt vállalatot három nagy céggé alakította, és kitért arra, hogy a MÁV-ra fontos feladat vár a HÉV-ek átvételével, hiszen naponta a budapesti agglomerációban 200 ezer ember utazik rajtuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!