„A köztelevízió jól kezelte a példátlan esetet”

Forrás: MTI

Jól teljesített a Magyar Televízió a választás napján – mondta Balogh László, az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának KDNP által delegált tagja, a testület alelnöke, a kuratórium ülése után. Kozák Márton, az SZDSZ delegáltja viszont úgy nyilatkozott, hogy a közmédium nem adott elég műsoridőt választási műsorokra a kampányban.

A liberális kurátor kifogásolta, hogy a televízió a hat országos listát állított párt számára összesen csupán százötven perc (egyenként 25 perc) választási műsoridőt biztosított a kampány ideje alatt. Ez kevesebb, mint a választások éjszakájára betervezett négyórás választási műsor – mutatott rá Kozák. Ezért az ülésen azt kérte az MTV vezetésétől, hogy a következő elnökségi ülésig állítson össze egy olyan anyagot, amely az Európai Unió tagországaiban működő közmédiumok választási műsorait elemzi, azok műsoridejét összesíti.

Balogh László KDNP-s kurátor hangsúlyozta: a közmédium április 11-én a Magyar Televízió közölt elsőként információt a választási központban és a szavazókörökben kialakult helyzetről. A köztelevízió jól kezelte a példátlan esetet, utalva a kampánycsend OVB általi meghosszabbítására, és az ország egyes szavazóköreinél kialakult helyzetre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!