„A kormány veszélyezteti a jövőt”

Forrás: FH

A kormány veszélyezteti a jövőt a családtámogatási rendszer megcsonkításával – jelentette ki mondta a Fidesz elnökségi ülése után Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője. Hozzátette: a Fidesz-KDNP emiatt nem támogatja a gyes, a gyed és a családi pótlék rendszerének megváltoztatását.

Nem a családok tehetnek a gazdasági válságról, mégis ők szenvedik el leginkább annak hatásait – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Álláspontja szerint a kormány semmit sem tett a családok védelme érdekében, ez pedig szociális, gazdasági és etikai szempontból is igazságtalan. A kormánynak lassítania kellene a népesség fogyásának ütemét, hiszen félő, hogy Magyarország lakossága már ebben az évben 10 millió alá csökken.

A Fidesz olyan támogatási rendszert vezetne be, amely a gazdasági növekedés beindulása után, nagyobb gyermekvállalási kedvet hozhat a családoknak – mondta az ellenzéki politikus. Navracsics Tibor szerint 1998 és 2002 között az Orbán-kormány bizonyított családbarát politikájával.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!