„A legnagyobb városképromboló”: teret neveztek el Botkáról

Forrás: MNO, szeged.ma

A szegedi polgármesterről neveztek el egy teret, s avatták fel annak tábláját csütörtök reggel a város hagyományőrzői. A tér „új” neve alatt „A legnagyobb városképromboló (2002–2010)” cím is olvasható. A városvédők szerint akciójukkal a polgármester értékromboló látványpolitikájára akarták felhívni a figyelmet.

A helyszínen a hagyományőrzők elmondták, hogy a kampány miatt – az M43-as egyik szakasza után – egy újabb félig kész beruházást avatnak fel szombaton Botkáék. A belvárosi rekonstrukció részeként felújított – sok vitát kavart – Reök (korábban Lófaraként is ismert) teret adják majd át, miközben sem az oda vezető Kölcsey, sem a Fekete sas utca nem készült el. A városvédők szerint ez ismét azt bizonyítja, hogy eddig szinte minden politikai tett csak a hatalom megtartására irányult, nem az emberek, a lakosok érdekében történt.

„Hiába van új villamosa a lakosoknak, ha nem tudnak vele munkába menni, mert nincs munkahely, és hiába van nagy fürdő, ha nem tudják kifizetni a szegediek a belépőt, és hiába a kiszélesedő belváros, az új sétálóutcák, ha sorra zárnak be az üzletek, mert alig van vásárló” – mondta ifj. Szilágyi Árpád, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tagja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!