„A Nyakó-féle szocialisták juttatták bajba az országunkat”

<p>kdnp.hu<br />Forrás: MTI</p><p><br /></p>

Székyné Sztrémi Melinda Salgótarján fideszes polgármestere szerint nem a pártpolitikáról, hanem az önkormányzatokról szól majd a szombatra meghirdetett budapesti, Kossuth téri tüntetés.

A polgármester Nyakó István MSZP-szóvivőjének azon bejelentésére reagálva, hogy ha a Fidesznek kampányrendezvénye van, akkor a saját, nem pedig Salgótarján költségvetéséből kellene fizetnie a fővárosi rendezvényre érkező buszokat. közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben: kikéri magának, hogy kioktassák.

Székyné Sztrémi Melinda közleményében kiemelte: „a Kossuth téri rendezvény nem a pártpolitikáról, hanem az önkormányzatokról, tehát a magyar emberek egyre nehezebb életkörülményeiről fog szólni”.

„Ott, ahol a szegénység egyre jobban terjed, huszadrendű kérdés ugyanis az, hogy szocialista vagy fideszes érzelmű szülők gyermeke éhezik-e, vagy fázik a fűtetlen iskolában, óvodában. Ott, ahol azért halnak meg a betegek a kórházi ágyakon, mert nincs elég nővér és orvos, akik segítenének rajtuk, nem a pártprogramokat bújják reggeltől estig. Ott, ahol élére állítanak minden egyes forintot, majd a hosszú téli estéken nem pártideológiákon lamentálnak, hanem a jobb időkre, munkára, megélhetésre várnak és vágynak” – tette hozzá.

A fideszes polgármester szerint Nyakó István „láthatóan reszketve tart az emberek, az önkormányzati vezetők véleményétől”. Székyné Sztrémi Melinda úgy fogalmazott: „a Nyakó-féle szocialisták juttatták bajba az országunkat, tehát kikérem magamnak, hogy kioktassanak”. Hozzátette, hogy Salgótarjántól mintegy 500 millió forintot készülnek elvenni, ez ellen tiltakoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!