„A vízszolgáltatás nem versenypálya”

Forrás: index.hu

Nemcsak Magyarországon ellentmondásos fejlemény a multinacionális óriásvállalatok megjelenése a víziközmű- és csatornavállalatokban: a vízszolgáltatás – és általában a közszolgáltatások – privatizációja sehol a világon nem fáklyásmenet. Történelmileg a víziközművek közösségi tulajdonban működtek egészen a huszadik század végéig, a csapvíz mint termék és piac relatíve új fejlemény. A vezetékes vízszolgáltatás ugyanis olyan természetes monopólium, amelynek gazdasági okból nem maradhat fenn versenytársa, vagyis nem tud legalább két konkurens szolgáltató vetélkedni ugyanazon a piacon.
A víziközművek közösségi tulajdonban működtek, a csapvíz mint termék és piac relatíve új fejlemény – olvasható az Index hírportál írásában.

A víziközművek privatizációja mögött tehát nem a piaci verseny beindításának szándéka áll, hanem az a piacpárti fundamentalista vélelem, hogy a magánszféra a monopolszolgáltatást is költséghatékonyabban működteti, mint az állami vagy önkormányzati tulajdonos. A Világbank és a Nemzetközi Valutalap – legalábbis a nyilvánosan hangoztatott érvek szerint – ebből a dogmatikus megfontolásból szabja feltételül egyebek mellett a víziközművek privatizációját a bajba jutott országoknak nyújtandó strukturális hitelekért.

Csakhogy ezt a megfontolást a gyakorlat nem igazolja: a vízművek privatizációja általában nem vezet olyan eredményre, mint például a távközlési szolgáltatásoké, ahol valódi piaci versenyt, vagyis jobb szolgáltatásokat, olcsóbb árakat és az ügyfelekért vetélkedő szolgáltatókat hozott a liberalizáció. A vízszolgáltatás nem versenypálya, és a vízmű-privatizáció számos fiaskója bizonyítja, hogy piaci verseny híján a magánkézbe került közszolgáltatás sem működik hatékonyabban, mint az állami vagy önkormányzati. Az eredmény inkább fordított.

Bodoky Tamás Nem sírok a Suezért című cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!