Forrás: MTI
Kövér László szerint mindent, amit tudtak, megtettek az elmúlt négy esztendőben. Erről az Országgyűlés elnöke a kormányzati ciklust értékelve beszélt az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában szombat este.
„Apróbb-cseprőbb hibák vannak" – mondta. Mint hozzátette, ezeket részben a helyzet kényszerítette ki belőlük, illetve az az oka, hogy nem volt idejük kellően megfontolni néhány döntést, hiszen különösen az első másfél évben tűzoltó jellegű munka folyt. Hangsúlyozta: az volt a tét, hogy Magyarország talpon maradjon.
Azt nem vitatta, hogy követtek el kommunikációs hibákat főleg a külföld felé, de ha valaki nagyon meg akarta érteni, hogy mit miért csinált ez a kormány, akkor az szerinte megértette.
Az elmúlt négy esztendőt értékelve úgy fogalmazott: „ennyire futotta az időnkből, az erőnkből és a tehetségünkből." A maga részéről ugyanakkor, mint aláhúzta, tiszta lelkiismerettel mondja, hogy mindent amit tudtak, megtettek.
Kövér László kiemelte: amíg a választások eredményét nem hirdetik ki, addig a mérkőzés zajlik. Most az az újdonság, hogy nincs kampánycsend, és a választás napján is lehet befolyásolni a szavazókat, hogy menjenek el voksolni. Reméli az övéi is megteszik ezt, és elvisznek még egy embert, hogy ne csak sokan legyenek, hanem elegen is.