Forrás: hirado.hu
Andor László egy becsület nélküli ember, ez a helyzet – jelentette ki Kósa Lajos, a Lényeg című műsor vasárnap 18.55-kor adásba kerülő felvételén. A fideszes politikus álláspontja szerinte olyan embert küldött Bajnai Gordon Magyarország nevében az Európai Bizottságba, akinek nincs annyi emberi becsülete, hogy akkor, amikor Magyarország a legfontosabb napirendi pont a testület ülésén, a nemzetet képviselve elmegy Brüsszelbe. Emiatt úgy véli: mindenkinek világossá vált, hogy Andor László alkalmatlan uniós pozíciójának betöltésére, de szerinte nem fog lemondani pozíciójáról.
Kósa Lajos azt mondta: ha Andor László egy kicsit is fontosnak tartaná Magyarországot, függetlenül a tárgyi álláspontjától, picit is szemébe akarna nézni a magyar embereknek, akkor elment volna az Európai Bizottság ülésére. A politikus szerint hisztériakeltés folyik, ami nem csak Magyarországról szól, hanem egy értékrendről, a kereszténységről, amely Magyarország és Európa történetét is meghatározza.
Kósa Lajos mindent megtesz majd annak érdekében, hogy az Európai Bizottság javaslata ne kapjon többséget a pénzügyminiszterek tanácsában, és így ne vonjanak el Magyarországtól 2013-ban 500 millió euró – mai árfolyamon 150 milliárd forint – felzárkóztatási támogatást.
A Fidesz ügyvezető alelnöke emlékeztetett, hogy a szocialista kormányok 2004 óta, minden évben rontottak a költségvetés helyzetén.
„2004-től folyik ellenünk eljárás, 2004-től 2010-ig a szocialisták irányították az országot, de egyszer sem tudtak megfelelni a kritériumoknak, az első év, amikor tartani tudtuk a három százalékos hiányt, az 2011 volt” – mondta Kósa.
„Elkötelezett unió-párti vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy tökéletesnek látom az uniót, amely számos vonatkozásban teljesen abszurd szövetségi rendszer, de Magyarországnak ebben a politikai erőtérben van a helye, itt vannak a barátaink, itt vannak a szövetségeseink” – szögezte le a fideszes képviselő.