„Az MSZP a jövő generációk nyugdíjának ellopását készíti elő”

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Jövőre rosszabb lesz a nyugdíjasoknak, aki pedig ezzel ellentétben azt állítja, hogy 2010-ben jobb lesz nekik, „annak vagy fogalma sincs az idősek helyzetéről, vagy hazudik” – jelentette ki Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkárának sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.

Korózs Lajos ugyanis azt állította, hogy a jövő évben javul a nyugdíjasok anyagi helyzete.   Arra a kérdésre, minek alapján mondja azt, hogy jobban élnek majd a nyugdíjasok, ha az inflációkövető nyugdíj mellett eltűnik a 13. havi nyugdíj, az államtitkár a nyugdíjasokat a korábbi esztendőkben pozitívan érintő intézkedésekre hivatkozva kitérő választ adott.

Iván László határozottan visszautasította az államtitkár megtévesztő csúsztatását, és egyértelművé tette, hogy rosszabb lesz az időseknek, hiszen az inflációkövető nyugdíj mellett eltűnik a 13. havi nyugdíj, minden drágul, nőnek a rezsiköltségek, „a szocialisták elveszik a fűtéstámogatást, ráadásul a magánnyugdíjrendszer tervezett privatizációjával az MSZP a jövő generációk nyugdíjának ellopását készíti elő”.
    
Mint mondta: a Gyurcsány-Bajnai-korszak egyik legnagyobb vesztesei az idős emberek, ezért az új kormány feladata lesz biztosítani, hogy a nyugdíjasok ismét méltó körülmények között élhessenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!