„Bajnai még mindig adós a válasszal”

Forrás: hirtv.hu

Bajnai még mindig adós a válasszal, miről is szokott egyeztetni Gyurcsánnyal az Apró-villában – fogalmazott Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatóján.

Nemrég kiderült, hogy Gyurcsány és Bajnai összejárnak és egyeztetnek, miközben az embereknek azt mondják, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonult a politikától – mondta a Fidesz helyettes szóvivője, hozzátéve: mi akkor megkérdeztük, hogy miért találkoznak rendszeresen, és miről is tárgyalnak. Választ szerettünk volna kapni arra is – fogalmazott Cser-Palkovics –, hogy milyen rendszerességgel rendeli az Apró-villába Gyurcsány Ferenc a miniszterelnököt – olvasható a Fidesz honlapján.

A fideszes politikus kijelentette, hogy az előbbi kérdésre a válasz egyszerű: „Gyurcsány Ferenc irányítja Magyarországot, ami akkor is látszik, amikor bebetonozzák az embereket és nem a szakértelem, a rátermettség számít” egy-egy pozíció betöltésénél.

Cser-Palkovics András szerint így van ez Andor László uniós biztosi jelölésével, aki Gyurcsány Ferenchez és Bajnai Gordonhoz fűződő kapcsolatai révén került előtérbe, és személye ismételten annak bizonyítéka, hogy a háttérben Gyurcsány irányít, annak ellenére, hogy az embereknek azt mondták: Gyurcsány kivonult a politikából és a személyi döntésekbe sincs már beleszólása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!