Forrás: inforadio.hu
A kormány az Európai Unió bírálata ellenére kitart gazdaságpolitikája mellett – mondta Matolcsy György a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter ezt arra reagálva mondta, hogy a kormány pótlólagos költségvetési kiigazítást jelentett be azt követően, hogy az Európai Unió jelezte, nem látja biztosítottnak a 3 százalék alatti GDP-arányos költségvetési hiánycél jövő évi teljesülését.
A miniszter kijelentette: az unió döntése mögött egy erős politikai küzdelem van, mivel nagyon sokaknak nem tetszik a magyar gazdaságpolitika. Brüsszelben rosszul is számoltak,... de e mögött vannak politikai megfontolások is.
Matolcsy György úgy fogalmazott: a kormány nem hajlandó hibás receptekre és megszorító csomagokra építeni politikáját, mivel az sem az embereknek, sem a jövő szempontjából nem jó.
A nemzetgazdasági miniszter egyben abbéli várakozásának adott hangot, hogy előbb utóbb más uniós államokban is polgárjogot nyerhet a magyar gazdaságpolitika. Példaként említette a bankadót, amelyet először Magyarországon vezettek be, s most már több mint tíz uniós országban is alkalmaznak.
Matolcsy György szólt a kormány gazdaságpolitikájának távlati célkitűzéseiről is. Elmondta: a kormány beépítette a Wekerle Sándor Tervet a 2014-2020. évi uniós költségvetéshez tartozó fejlesztési stratégiájába. Kiemelte: a Wekerle Sándor Terv civil kezdeményezésként jött létre, s a kormánynak az a feladata, hogy álljon oda minden jó kezdeményezés mögé.
A fejlesztési stratégiával kapcsolatban kijelentette: felmerült, hogy a víz – amely a 21. század egyik legnagyobb gondja –, központi szerepet kapjon a tervekben. Kell egy kék program, amely megnyeri Magyarország számára a kárpát-medencei víz hasznosítását is – tette hozzá.