„Elég a megszorításból” – utcára mennek a szakszervezetek

Forrás: hirszerzo.hu

Tízezer embert várnak a szakszervezetek szombati demonstrációjukra, ahol a közteherviselés igazságtalansága ellen tiltakoznak. Az MSZOSZ szerint a munkavállalók már kivették a részüket akkor, amikor elvesztették munkahelyeiket, vagy a 4 napos munkahét bevezetésével bérük ötödéről lemondtak. A szervezők nem tartanak attól, hogy egyórás tüntetésükre a szélsőségesek rátelepszenek – írja a Hírszerző.

„Nem vonulunk ki örökké az utcára, de most eljött az a pillanat, mikor nem tehetünk mást, mert az érdekegyeztető fórumokon nem hallgatták meg érdemben javaslatainkat” - ezzel indokolta a szombat délelőtti demonstráció összehívását a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke.

A szombat 11 órakor kezdődő Kossuth téri demonstráción több mint harminc szakszervezet vesz részt, köztük az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.

A demonstráció délig tart, hárman mondanak beszédek, Pataki Péter, az MSZOSZ elnöke, Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, illetve a közszféra nevében Kuti László szólal fel. A demonstráció végén petíciót adnak át a pártoknak és a kormánynak, ám hogy kik veszik át, azt egyelőre maguk a szakszervezetek sem tudják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!