„Hazaszerető” nyerészkedők

Míg a hazai üzleti és magánszféra a szociálliberális államvezetés jóvoltából évek óta Európa egyik legmagasabb adóterhe mellett próbálja magát fenntartani, addig a rendszer jelenlegi működtetői jelentős üzleti tranzakcióik után a közterheket nem Magyarországnak, hanem külföldi államoknak fizették meg.

Milliárdos vagyonok felett rendelkezik Bajnai Gordon miniszterelnök, Oszkó Péter pénzügyminiszter, Kóka János volt gazdasági miniszter, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Simor András jegybankelnök is. Tőlük, vagyis a szocialista-liberális gazdasági és pénzügyi elittől évek óta azt halljuk, hogy a lakosság egy részének – miképp maga Gyurcsány Ferenc fogalmazott – „több felelősséget kell vállalnia azokért, ahol több a szükség”. Ez a nagy szolidaritás, amelyet természetesen elsősorban adózási megközelítésből kell értelmezni, sajnos éppen a szlogen kiötlőit nem jellemzi. Nevezett üzletemberek ugyanis mindannyian külföldi adóparadicsomokban tartottak vagy tartanak fenn vállalkozásokat, olyan országokban, ahol egyébként tényleges gazdasági tevékenységet cégeik nem fejtenek ki. Ennek oka az, hogy ma Magyarországon negyvenszázalékos az adócentralizáció, míg például Cipruson vagy Luxemburgban ennek csak töredéke.

A Bajnai Gordon vezette Wallis Zrt. különösen aktív volt offshore társaságok alapításában. Ezt a tevékenységét – amint az a Heti Válasz cikkéből kiderült – éppen a Deloitte Magyarország segítségével végezték (leánycége, a ciprusi Meritservus Ltd. segítségével), amelynek vezérigazgatója jegybankelnöki kinevezéséig Simor András, később pedig pénzügyminiszteri megbízásáig Oszkó Péter volt.

Az adóelkerülés nagymesterei címmel megjelent cikk további részletei a Magyar Nemzet mai számában olvashatók.

Ugyanezzel a témával goglalkozik Torkos Matild: Rablóból pandúr ... című írása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!