„Kőkemény terhelő vallomások” Hagyó ellen

Forrás: hírTV, Népszabadság, MTI

Hagyó Miklós mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a Budapesti Rendőrfő-kapitányság az ügyészségnek – értesült az egyik kormányközeli napilap. A nyomozóknak már legalább három „kőkemény terhelő vallomása” van a volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen.

A Népszabadság úgy tudja: az ügyészség egyelőre nem látja kellően megalapozottnak a Hagyóval szembeni gyanút, ezért még további bizonyítékokat kért a nyomozóktól. E döntés hátterében azonban vélhetően az áll, hogy az ügyészség már nem látja értelmét Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését kérni, hiszen az új parlament megalakulásával elveszíti védelmét.

Hagyó Miklósról a BKV volt megbízott vezérigazgatója, Balogh Zsolt korábban azt állította: több 10 millió forintot juttattak neki vissza a BKV-val megbízásban lévő cégek bizonyos szerződések után. A rendőrségen az ügy egyes érintettjei állítólag önmagukat is bűncselekménnyel vádolva Hagyó ellen vallottak, és névtelenséget kérő források szerint más bizonyítékok is szólnak a volt főpolgármester-helyettes ellen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!