„Lelki leszakadás”:minden harmadik magyar depressziós?

Forrás: Népszabadság, MTI

Lapértesülés szerint minden ötödik magyar depresszióssá válhat, és bár a betegség kezelésére tízmilliárdokat költ az állam, így is csak a rászorultak fele kap segítséget.

Magyarországon becslések szerint négyszázezer depressziós van, de ennél jóval többen – a lakosság 15 százaléka – élt már át életében orvosi értelemben vett depressziós időszakot – írja a Népszabadság, utalva a pécsi egyetemen lövöldöző G. Ákosra, akit évek óta depressziós és skizoid tünetek kínoztak, ám komplex kezelés helyett csak antidepresszánsokat kapott.

A lap idézi Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézete igazgatójának kutatásait, amelyek szerint minden ötödik magyar krónikus stressz, illetve a lelki leszakadás állapotában van, minden harmadik pedig életminőséget rontó depressziós tüneteket mutat. A lapnak Rihmer Zoltán pszichiáter, a SOTE professzora elmondta, hogy Magyarországon az utóbbi 25 évben a felére csökkent az öngyilkosok száma, miközben a kezelt depressziósoké megtízszereződött.

Az öngyilkosságot elkövetők 70-80 százaléka major (orvosi értelemben) depressziós, megfelelő kezeléssel azonban drasztikusan, 80-85 százalékkal csökkenthető ez az arány. Rihmer Zoltán szerint bár a statisztikák lehangolóak, az orvosi értelemben vett depresszió Magyarországon sem gyakoribb, mint Nyugat-Európában. Ugyanakkor viszont ott tízezer lakosra kétszer annyi pszichiáter jut, mint nálunk – írja a Népszabadság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!