„Nagy marhaság ezt elkezdeni”

Forrás: mno.hu, hirtv.hu

Azonos településen vagy fővárosi kerületben ugyanannyit ér a Kádár-rendszerben felhúzott panel négyzetmétere, mint egy új lakásé valamelyik felkapott lakóparkban a vagyonadó tervezete szerint. Szakértők szerint kétszer annyi ingatlan után fizetnek majd a tulajdonosok, mint amivel a kormány számolt. A kabinet úgy becsüli, 200 ezer ház, lakás vagy üdülő érhet többet 30 millió forintnál. A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szövetségének elnöke szerint „nagy marhaság” lenne, ha elindítanák ezt a rendszert.
Bonyolultnak nem nevezhető a vagyonadóról szóló törvényjavaslat értékövezeti besorolása.  Az ingatlanokat – típus  szerint – három osztályba sorolták: ház, lakás, üdülő. A budapesti négyzetméterárakat kerületi, a vidékieket megyei bontásban adták meg. Vidéken a számok a település nagyságával együtt emelkednek.

Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője szerint a valós árak jóval differenciáltabbak a javaslatban szereplő értékhatároknál. A szakértő azt mondja, aki most vásárol lakást, annak könnyű dolga lesz az ellenbizonyítással, elég megmutatnia az adásvételi szerződést. Az elemző szerencsésebbnek tartotta volna, ha az egykori luxusadóhoz hasonlóan utcák vagy irányítószám szerint osztják fel az egyes kerületeket, településeket.

Az ingatlan értékét a tulajdonos maga határozza meg, de 10 százalék feletti eltérésnél jogi következményekkel számolhat. A bevallást akkor is be kell nyújtani, ha a tulajdonos szerint az ingatlan nem ér 30 milliót, a törvény szerint viszont igen. Ilyenkor a tulajdonos értékbecslőt fogadhat a saját költségén, bár a részletekről a törvényjavaslat nem szól.

A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: „nagy marhaság ezt elkezdeni” és elkölteni rá az adófizetők pénzét. Békési Béla igazságtalannak tartaná, ha a választható értékbecslők listáját a kormány állítaná össze. Mint mondja, a hitelezések megszigorítása óta alig van munkájuk. Szerinte ezért komoly kenyérharc alakulhat ki a listán lévő néhány helyért.

Egy olyan ingatlannál, ahol minden irat és alaprajz megvan, körülbelül 30 ezer forint az értékbecslés díja. Kérdés, hogy érdemes-e kifizetni ezt az összeget, miután a Fidesz már bejelentette, ha megnyeri a választást, eltörli az ingatlanadót.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!