„Satuba fogják” a Fideszt a következő országgyűlésben

Forrás: inforadio.hu

Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik „két tűz közé, a satu két pofája közé” szorítja a Fideszt; a politikus erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület közös fórumán beszélt Szekszárdon.
 
A Fidesz választmányi elnöke szerint a szocialisták stratégiája a majdani mielőbbi visszatérésre irányul. Szavai szerint ennek része, hogy „úgy viselkednek, mint egy idegen megszálló hatalom visszavonulás közben: amit lehet, elrabolnak, ahová lehet, saját embereiket, ügynökeiket ültetik 6, 8, 10 éves megbízásokkal, hogy jelentős kártérítéseket kelljen fizetnünk”.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesznek minden szavazatra, minden mandátumra szükség van a kétharmados többséghez, hogy alapvető kérdések megoldásához is hozzákezdjen, és fel tudja függeszteni azok mentelmi jogát, akik felelősek azért, hogy idejutottunk.

A felelősség megállapításáról a fideszes politikus azt mondta: a következő kormány dolga felderíteni azokat a „"tolvajlásokat, szándékos kártételeket, amelyeket ezek elkövettek az elmúlt években”, és az információkat átadni a hatóságoknak.

Kövér László kijelentette: az ország nem csupán minden tekintetben katasztrofális helyzetben van, hanem a lét-nemlét határára jutott.

A következő kormány dolga kivezetni a válságból Magyarországot, és visszavezetni 2002-ig, ameddig a kormányok – bizonyos értelemben a Horn-kormányt is ideértve – konzekvensen törekedtek egy olyan polgári társadalom megteremtésére, amely európai minőségű életet tud biztosítani a következő generációknak – hangsúlyozta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!