„Svéd Bejrúttá” fognak változni egyes nagyvárosok

Forrás: MTI

Törvényszerűen "svéd Bejrúttá" fognak változni egyes svéd nagyvárosok bevándorlók által lakott negyedei, ha nem tesz semmit a liberális utat követő kormányzat - nyilatkozott Markus Wiechel, a Svéd Demokraták nevű párt bevándorlásért felelős politikusa, parlamenti képviselő a Magyar Időknek.

A napilapban megjelent interjúban Wiechel azt mondta, hogy egy ország számára identitásának elveszítését hozhatja a tömeges bevándorlás más kultúrákból, és szerinte bizonyos tekintetben Svédország már elkezdett hasonulni azokhoz, akik most érkeztek, ahelyett, hogy azok változzanak, akik oda települtek. Példaként említette, hogy az iszlám törvényeknek megfelelő ételt adnak az iskolásoknak, mecseteket építenek, és megszüntetnek vagy korlátoznak olyan svéd szokásokat, amelyek esetleg bántóak lehetnek az újonnan érkezőknek. „Idővel ezek a lépések nyilvánvalóan a nemzeti identitás bizonyos károsodásával járnak” – fogalmazott a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!