„Társadalmi és munkaügyi krízisbe csapott át a gazdasági válság”

Forrás: mno.hu, MTI

A gazdasági krízis társadalmi és munkaügyi válságba csapott át, ezért a kormányoknak és a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek is nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a szociális problémákra – jelentette ki a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára hétfőn. A szakember bírálta az IMF és a Világbank tevékenységét is, akik szerinte a régimódi politikájukat folytatják, és csak szavak szintjén foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel.
Az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kellene vállalnia a gazdasági válság által leginkább sújtott országokban – állapította meg egybehangzóan Guy Ryder, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) és John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára sajtótájékoztatóján.

John Monks szerint az európai közösségnek legalább a tagállamok gazdasági teljesítményének 1 százalékával emelnie kellene a gazdaság fejlesztésére fordított összegeket, ezzel ösztönözve a munkahelyteremtést. Guy Ryder hangsúlyozta: a gazdasági krízis társadalmi és munkaügyi válságba csapott át, ezért a kormányoknak és a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek is nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a szociális problémákra. Az ITUC főtitkára úgy vélte, hogy például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank is csak a szavak szintjén foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, és valójában „régimódi, a 1980-90-es években megszokott politikájukat folytatják”.

A szociális válság súlyát szemléltetve megjegyezte: egy nemzetközi felmérés szerint a globális pénzügyi krízis kirobbanása óta már mintegy 59 millió munkahely szűnt meg világszerte. Az egynapos magyarországi látogatáson tartózkodó nemzetközi szakszervezeti vezetők mind a hat országos szakszervezeti konföderáció vezetőjével tárgyalnak a gazdasági világválság következményeiről, illetve az ebből adódó feladatokról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!