Forrás: hirado.hu
Erős politikuscsapattal szeretné képviselni a magyar érdekeket az Európai Parlamentben a Fidesz-KDNP, ezért minden egyes voksot fontosnak tart a május 25-ei választáson is. Erről, valamint az unióban eltöltött tíz év tanulságairól és a jövőbeli célokról is beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádiónak.
„Uniós tagságunk első hat évében olyan kormányok képviselték Magyarországot, akik szavakban ugyan Európa-pártiak voltak, ám tetteik nem erről árulkodtak, amikor a kormányzati teljesítményről volt szó" – mondta a Vasárnapi újságnak Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes hozzátette, a 2004-es csatlakozás után gyakorlatilag folyamatosan a túlzottdeficit-eljárás alá estünk, mert az akkori vezetés nem teljesítette a korábban vállalt kötelezettségeket. 2010-ben azonban olyan kormány került hatalomra, amely a tetteket és a retorikát közel hozta egymáshoz – hangsúlyozta a politikus. „Mi azt mondtuk a kezdetektől fogva, hogy az Európai Unió egy hasznos intézményrendszer, amelynek részévé kell válni, részt kell venni a döntéshozatalában, de csak akkor, ha Magyarországnak valós lehetősége van arra, hogy a nemzeti érdekeit is képviselje" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.