„Újra zeng a külhoni magyarokkal szembeni uszítás”

Forrás: MTI

A Fidesznek soha nem volt szüksége tisztességtelen módszerekre a választásokon, ellentétben a baloldallal, amely a választópolgárok megkérdezése nélkül önkényesen tette a miniszterelnöki székbe Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont.

A Fidesz a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg Bajnai Gordon internetes adatbázis-építését vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogy az veszélyezteti-e a választások tisztaságát.    

Bajnai Gordon eddig nem adott választ a Fidesz ezzel kapcsolatos kérdéseire, és így nem lehet tudni, „miféle országoknak, miféle szervezeteknek, milyen célra adja át a magyar állampolgárok személyes adatait” – jelentette ki a Fidesz.    

A Fidesz-frakció közleményében reagált az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szombati sajtótájékoztatóján elhangzott állításra is, miszerint választási csaláshoz vezethet a határon túli névjegyzékek titkossága.    

Hangsúlyozták: a kérdést érintő egyéni módosító javaslatról sem a Fidesz-frakció, sem az Országgyűlés még nem alakította ki álláspontját. „Az a tény azonban, hogy a külhoni magyarokkal szemben indított 2005-ös szégyenletes szocialista kampány után a baloldal újra és újra a külhoni magyarokkal szemben emeli fel szavát, gusztustalan” – írták. Úgy látják, „újra zeng a külhoni magyarokkal szembeni uszítás”.   

A frakció jelezte ugyanakkor, hogy a Fidesz kétharmados támogatással bír a külhoni magyarok szavazata nélkül is. Azt írták, Magyarország 2010-ben a nemzeti összefogásra szavazott, amellyel kinyilvánította véleményét, hogy "nem kér többet a baloldal hazug uszításaiból és gyűlöletkampányából". Az új Alaptörvényünk rögzíti, hogy felelősséget vállalunk a határon túli magyarság sorsáért, kiállunk saját állampolgárainkért, legyenek azok a határon innen vagy túl – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!