110 milliárdos megvonás a vasúttól?

Forrás: MTI

A közösségi közlekedés átalakításáról tart frakcióülést az MSZP jövő héten szerdán – tudta meg szocialista forrásból a távirati iroda. A 40 milliárdos támogatás megvonása mellett várhatóan a MÁV évi 70 milliárd forintos veszteségét sem állja majd a költségvetés.
A szocialista képviselők egyelőre csak a számokkal vannak tisztában, az átalakítás részleteit nem ismerik.Nyáron, a 2010-es költségvetés előkészítésekor szinte minden tételt egyeztetett a kormány a szocialista frakcióval, de e terület részleteinek a megvitatását akkor elhalasztották.

Egyes frakciótagok szerint nagy vita várható a frakcióülésen, hiszen közel 100 képviselőt érintenek a közösségi közlekedés „átalakítására”, vagyis „a párhuzamosságok megszüntetésére” vonatkozó tervek. Bár magának az összegnek gazdasági szempontból nem vitatják a racionalitását a szocialista politikusok, politikailag kényes kérdésről van szó, hiszen számos vasúti szárnyvonal bezárására kerülhet sor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!