Forrás: kormany.hu
A fővárosban mind a 23 kerületben, vidéken pedig 175 helyen lesz járási hivatal 2013-tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől – a Kormány döntött a járások székhelyeiről és illetékességi területeikről. A járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak.
A vidéki embereknek nagy segítség lesz majd, hogy lakóhelyükhöz közel, rugalmasabb időbeosztással, könnyebben tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért eddig a megyeszékhelyre kellett utazniuk. Az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőség.
Minden egyes járásban – a kormány szerdai ülésén elfogadott kormányrendeletben kijelölt – járásszékhelyen lesz járási hivatal, amely a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként működik majd. A jogszabály tételesen rögzíti az egyes járási hivatalok székhelyeihez tartozó településeket is. Budapesten nem járási, hanem kerületi hivatalok alakulnak minden kerületben, szintén a fővárosi kormányhivatal részeként.
A járási hivatal kétféleképpen biztosítja majd az állampolgároknak az ügyfélszolgálatot. Azon városokban, ahol a lakosok és az elintézendő ügyek száma indokolja, ott minden munkanapon állandó ügyintézést biztosító kirendeltséget működtet. A kisebb településeken heti 1-2 alkalommal tart majd ügyfélfogadást a települési ügysegéd a települési önkormányzat által biztosított helyiségben. A kormányhivatal a belső szervezet kialakításkor – az önkormányzatoktól átkerülő ügyintézők és feladatok függvényében – dönt arról, hogy melyik településen, melyik típusú ügyfélszolgálatot működteti.