Forrás: MTI
Wittner Mária szerint 1956 forradalma nem ért véget, folytatódik tovább, csak ma nem fegyverekkel vívjuk, hanem szívvel-lélekkel, emberséggel. A fideszes országgyűlési képviselő, Csepel díszpolgára a XXI. kerületben rendezett október 23-i megemlékezésen hangsúlyozta: ma Magyarországon szabadságharc folyik, és ezt csak a szeretet ereje nyerheti meg.
Át kell lépni azon a gyűlölethullámon, ami következni fog, „de meg kell nyerni választást, mert nem engedhetjük meg, hogy újra belefogjanak abba a mély rombolásba”, amelyet nyolc éven keresztül csináltak – fogalmazott a politikus.
Wittner Mária kiemelte: ugyan emlékezünk az 1956-os forradalomra, de „visszajönnek, letagadják, rombolnak”, leteszik az esküt, hogy a magyar nép érdekében irányítják és kormányozzák az országot, miközben kifosztják az embereket, elveszik az életteret az embertől. Pedig 1956-ban nem jobbítani akarták a szocializmust.
A baloldali értékrendről azt mondta, ha ez azt jelenti, hogy kifosztják az országot, akkor helyénvaló ilyen értékrendről beszélni, mert ezt csinálják, de ha „szociális érzékenységre hivatkoznak, akkor fogják be a szájukat”.
A politikus szerint annak idején a népi demokráciának nem kellett a tudás és a szeretet. Márpedig, aki ennyire irtózik a szeretettől, az csak a sátán lehet – jegyezte meg. Hozzátette: ma Magyarországon a legnagyobb és végső harc folyik a sátán és Isten angyalai között.