20 milliárdot vesznek el a szocialisták a legelesettebbektől

Forrás: mno.hu

A Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének számításai szerint a 2010-es költségvetésben 20 milliárd forintot vonnak el a szférától. A vészhelyzet miatt öt szervezet egyeztetett a szociális és munkaügyi miniszterrel és a Pénzügyminisztérium képviselőjével. A szervezetek szerint a tervezett elvonás lehetetlen helyzetbe hozná az amúgy is „kivéreztetett” szociális szférát, érinteni fogja az idős emberek ellátásait, a fogyatékkal élőket, a szociális gondozás intézményeit, de a gyermekotthonokat is.

A 20 milliárdos elvonást a jövő évi költségvetés mellékleteiben szereplő számokból kalkulálta ki a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének alelnöke, Pósfai Gábor – közölte az MNO-val Egervári Márta, a Szociális Klaszter vezetője, aki maga is részt vett a megbeszélésen. A szociális szférát képviselő hat szervezet ezt megelőzően nyílt levélben hívta fel a figyelmet a tarthatatlan helyzetre. Ebben kitérnek arra, hogy 2005 óta az ágazat finanszírozása több mint 40 százalékkal csökkent, éppen ezért elfogadhatatlannak tartják a további kurtítást. Emellett csődvédelmi program kidolgozását is kérik a kormánytól a civil intézmények számára.

Külön pontban kérik még azt, hogy a fogyatékkal élők támogatását a kormány legalább az idei szinten tartsa meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!