Forrás: hirado.hu
Minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehetne részt az ötéves egyetemi képzés után – mondta az egészségügyi államtitkár az Origónak. Arról is beszélt, hogy a 2015-ös költségvetés elfogadása révén 60 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre az intézmények adósságának kezelésére.
Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után – mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon megjelent interjúban. Zombor Gábor kifejtette, hogy az ösztöndíjrendszerben nettó 100-200 ezer forintos pluszjövedelem keletkezhet. Hozzátette: nettó 270 ezer forintos szakorvosi minimálbért céloztak meg. Hozzátette: reményeik szerint ez a rendszer el is tud indulni a következő hónapokban.