2015-ben bizonyította életképességét a visegrádi együttműködés

Forrás: MTI

A 2015-ös esztendő eseményei ismét bizonyították a visegrádi együttműködés életképességét. A térség országainak egymásra utaltsága különösen élesen mutatkozott meg a migrációs válságban, a V4-ek összefogása példamutató volt.

Pedig az év elején sokadszor kezdték temetni a visegrádi együttműködést. Az illegális bevándorlás felgyorsulásával azonban a visegrádi együttműködés ismét előtérbe került. Az Orbán-kormány erőteljes térségbeli diplomáciai offenzívát kezdett. A júniusi pozsonyi Globsec regionális biztonsági konferencián a V4-ek közösen utasították el az Európai Bizottság által erőltetett kötelező menekültbefogadási kvótákat. A szeptember 4-i, a migrációnak szentelt prágai rendkívüli visegrádi kormányfői csúcson a V4-ek megismételték a kötelező kvóta elutasítását, és a három másik visegrádi ország demonstratívan kiállt Magyarország mellett.

Az együttműködésben némi zökkenőt jelentett, hogy az Európai Bizottság menekültelosztási tervéről rendezett szeptemberi uniós belügyminiszteri találkozón Lengyelország – a V4-ek közül egyedüliként – támogatta a kvótarendszert, amit a májusban megválasztott új lengyel elnök, Andrzej Duda és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, a jelenlegi kormányfő, Beata Szydlo is élesen bírált. Az új lengyel kormány azóta többször elutasítóan nyilatkozott a kvótarendszerről. A Magyarország melletti kiállás  a gyakorlatban is megnyilvánult: a magyar kezdeményezésre október 8-án Luxembourgban tartott migrációs konferencián megállapodás született a V4-ek között arról, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz a déli magyar, egyben schengeni határ ellenőrzésében.

A visegrádi együttműködés 2016 februárjában ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ez alkalomból a V4-ek külügyminiszterei informális találkozót tartanak Prágában, amelyen megvitatják a csoport további terveit, jövőbeni irányultságát. Az évforduló alkalmából a cseh elnökség útnak indít egy kezdeményezést, melynek keretében a kontinens népei együtt gondolhatják át, hogy hol tart ma Európa, és hogyan válaszoljon a kontinens a jelenlegi kihívásokra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!