Forrás: MTI
Eddig 240 milliárd forintot hagyott a rezsicsökkentés a magyar családoknál, és még vannak tartalékok – mondta a Fidesz szóvivője Dombóváron. Zsigó Róbert a Szent Orsolya Iskolaközpontban megtartott fórumán közölte: a külföldi tulajdonú közműcégek az 1996-os privatizáció óta 1040 milliárd forint nyereséget vittek ki az országból. Ezt próbáljuk most visszavenni, illetve befolyást szerezni abban, hogy a magyar embereknek megfizethetővé tegyük a rezsit – mondta a politikus.
Utalt arra: 2013-ban a kormány két lépcsőben húsz százalékkal csökkentette gáz, a távhő és az áram árát, tíz százalékkal pedig a víz, a szippantottszennyvíz-szolgáltatás, a pb-gáz és a hulladékszállítás díjait.
A Fidesz-frakció január 24-ei frakcióülésén arról dönt, hogy mekkora csökkentést lehet végrehajtani a gáz, az áram és a távhő árán.
A szóvivő hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a rezsicsökkentést az Európai Parlamentből ért támadások mellé felsorakozott a magyar baloldal, mert az ő kormányzásuk idején jobb volt közműszolgáltatónak lenni, mint most. Néhány gazdasági érdekcsoportnak megér némi támogatást, hogy a következő választáson a baloldal nyerjen, és visszacsinálja a rezsicsökkentést.