kdnp.hu
Forrás: MTI
Bármely diktatúránál szilárdabb a közös múlt, a közös nyelv, a közös himnusz és a közös állampolgárság nemzetegyesítő ereje – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Állami Operaház ünnepségén Budapesten.
Az ünnepi ceremónia keretében ezúttal 28 határontúli magyar tett állampolgársági esküt, és kapta meg honosítási okiratát, melynek kapcsán Novák Katalin kiemelte: a Kormány nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezte a magyarság összetartozását azzal, hogy lehetővé tette az állampolgárság felvételét és visszavételét mindazon magyarok számára, akik eddig csak idegen útlevéllel léphették át az országhatárt. Mint mondta: a magyarok közé soha nem lehetett kulturális határvonalat húzni. A sokszínű, de sokrétűségében is egységes magyar kultúrát a különböző rezsimek sem tudták szétszabdalni.
Az államtitkár emlékeztetett: a magyar Kormány célul tűzte ki a magyar népesség csökkenésének megállítását, a fiatalok elvesztésének megállítását. Épp úgy nagy szükség van a nyelv és a néphagyományok megőrzésére, mint a gyermekvállalás és -nevelés támogatására, a szegény családok munkához és jövedelem juttatására. Mindezek megvalósításához azonban kitartó cselekvésre van szükség földrajzi határainkon belül és kívül. Mindezeket sem a magyar Kormány, sem a civil közösség nem képes egyedül véghezvinni, csak egymást támogatva, együttműködve.