Forrás: MTI
Az idén a tavalyi duplájára, 2,8 milliárd forintra emelkedik a Nemzeti Tehetség Programra, annak pályázataira fordítható forrás. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint további 1,2 milliárd forintot fordítanak az úgynevezett Tehetség hídak programra is, amelyben egyebek mellett halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztését, tehetséggondozását is végzik.
Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a tehetséges fiatalokat minél fiatalabb korukban felismerjék a családjukban vagy az óvodákban, iskolákban, mert így nagyobb lesz az esélyük arra, hogy sikeresekké váljanak.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a tehetség nem társadalmi helyzet kérdése, mert tehetséges gyerekek ugyanúgy megtalálhatók a leggazdagabb, mint a legszegényebb családokban, de amennyiben a különleges képességeiket nem ismerik fel időben, akkor el is veszhetnek bárhonnan.
Arról is beszélt, hogy a tehetséggondozás nem felzárkóztató program, de adott esetben, például egy rossz anyagi helyzetű család esetében, kompenzációként akár extra segítséget is kell nyújtani a gyerek tehetségének kibontakozása érdekében.