300 milliót spórolna Simornak Oszkó Péter

Forrás: hirtv.hu

A jegybankelnök személyére szabná az adóelkerülés megakadályozására javasolt törvényt a pénzügyminiszter. Oszkó Péter ezzel időt adna volt főnökének, hogy kedvezményes kulccsal hozza haza a külföldön lévő vagyonát. A tét majdnem 300 millió forint.

Az egykori offshore cégei miatt kínos helyzetben lévő miniszterelnök és pénzügyminisztere mindeddig hiába fenyegetőzött azzal, hogy megszigorítják a vagyonok külföldre menekítését. A parlament még el sem fogadta, de már lazítana az adóelkerülés ellen hozott szabályokon a kormány.

„Egy felhevült politikai légkörben az apparátus egy hihetetlenül szigorú – mondjuk úgy -, gyilkos szemléletű szabályozási koncepciót nyújtott be a parlamenthez, ezt azért most egy ésszerűbb keretek közé szorítjuk” – fogalmazott Oszkó Péter.

A módosítás fél évvel kitolná az úgynevezett adóamnesztia határidejét. Így a kedvezőbb adózású országokban alapított, úgynevezett offshore cégekből származó teljes ez évi osztalékot kedvezményesen, 10 százalékos osztalékadóval lehetne hazahozni, ha valaki vállalja, hogy a pénz felét magyar állampapírba fekteti.

Mindez jelentősen megkönnyíti például a Magyar Nemzeti Bank elnökének a dolgát. Simor András 2006-ban utalt több mint 850 millió forintot ciprusi offshore cégének. Miután ez kiderült, június 8-án bejelentette, hogy felszámolja az adóparadicsomban bejegyzett cégét. Ám ezt csak a hónap végéig tudta volna kedvezményesen, 10 százalékkal adózva megtenni. Utána már jóval több, körülbelül 40 százalékos közterhet kellett volna fizetnie, ha marad az eredeti szabályozás. Egy offshore cég felszámolása, pedig kellő körültekintést igényel, nem éri meg elsietni.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young Tanácsadó Kft. adószakértője szerint aki fölszámolja offshore cégét, arra is figyel, hogy történetesen milyen az árfolyam, mennyi idő a pénzátutalás, melyik bank mennyi jutalékot kér érte. „Azt gondolom, hogy ez nem egy két napos ügy” – tette hozzá. A forint-euró árfolyam-ingadozásra az MNB elnökének közvetlen rálátása van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!