31 USA tagállam nem akar szír menekülteket

Forrás: MTI

A párizsi merényleteket követően az Egyesült Államok 50 tagállama közül 31 nyilvánította ki, hogy nem kíván befogadni szír menekülteket – jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Amerika szakértője az M1 aktuális csatorna műsorában. Ugyanakkor ez csupán politikai nyilatkozatot jelent, hiszen a bevándorlás szövetségi hatáskör - közölte Ugrósdy Márton.

Mint elmondta: az egyesült államok 2011 óta, vagyis a szíriai háború kitörése óta, méretéhez viszonyítva szerény számú, mintegy 2 ezer szír menekültet fogadott be. Ugyanakkor az Obama-adminisztráció a következő költségvetési évre 10 ezer szír érkezésével számol.

A 31 kormányzói nyilatkozat elsősorban a belpolitikai küzdelem része, hiszen egy kivételével valamennyien republikánus politikusok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!