Forrás: KSH, MTI
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 3,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első gyorsbecslése szerint. A GDP kedvező alakulása az ipar és az építőipar bővülésének köszönhető, legutóbb 2006 negyedik negyedében mértek ekkora éves emelkedést.
A növekedés a KSH értékelése szerint elsősorban az ipar és az építőipar bővülésének köszönhető. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,2 százalékkal nőtt a GDP január-márciusban 2013 első negyedévéhez képest, míg az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal emelkedett.
Londoni pénzügyi elemzők jóval 2 százalék feletti GDP-bővülést vártak az idén január-márciusra éves összevetésben, a Capital Economics közgazdászai például 2,7 százalékos ütemre számítottak. Pozsonyi Pál beszámolt arról is, hogy éves összevetésben a pénzügyi szektoron kívül minden nemzetgazdasági ágban növekedés volt. Hozzáfűzte, hogy a beruházások is nőttek, de egyelőre nem tudható, hogy ez az állami megrendeléseknek köszönhető-e.
A magyar gazdaság növekedése 2013 második negyedéve óta folyamatosan gyorsult: 2013 április-júniusban 0,5, a tavalyi harmadik negyedévben 1,8, az utolsó negyedben pedig 2,7 százalékkal nőtt a GDP éves összevetésben a kiigazítatlan adatok szerint. Az első negyedéves részletes GDP-adatokat június 4-én teszi közzé a KSH, amely megjegyzi, hogy a csütörtökön közölt gyorsbecslés korlátozott információs bázisra épül, ezért a végleges adatok eltérhetnek az előzetes számoktól.