500 millió forintot fizetnek a 2006-os események áldozatainak

Forrás:  MTI

A rendelkezésre álló adatokból úgy becsülhető, hogy a 2006. augusztus 20-i tűzijáték károsultjainak mintegy 300 millió, az őszi rendőri erőszak áldozatainak közel 200 millió forint értékben kell az államnak kártérítést fizetnie – nyilatkozta Gulyás Gergely fideszes képviselő.

A parlament kedden a kormánypártok, valamint az LMP és a Jobbik frakcióinak támogatásával fogadta el az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló fideszes határozati javaslatot, amelyben az Országgyűlés megkövet minden ártatlan áldozatot, és bocsánatot kér az ország mindazon polgáraitól, akiket 2006-ban – augusztus 20-án, illetve az ősz folyamán – akár az állami vezetők mulasztásai, akár a törvénytelen rendőri fellépés folytán alapjogi sérelem ért. A törvényhozás erkölcsi és anyagi kártérítésről is rendelkezett.

Gulyás Gergely – aki Lázár János, Balog Zoltán és Ékes Ilona fideszes képviselőkkel közösen jegyezte az indítványt – hangsúlyozta: a javaslat csak olyan igények tekintetében hozza előre a kártérítések kifizetését, amelyek bíróság előtt is alappal lennének érvényesíthetőek.
Mint mondta, a tűzijáték esetében Szabó Máté ombudsmani jelentése, illetve „a fő politikai felelős, Szilvásy György” által készített jelentés alapján is egyértelmű, hogy az állam a jogszabályokat megsértve, felelőtlenül járt el, amikor nem halasztotta el a tűzijátékot.

A politikus elmondta: az őszi rendőri erőszak áldozatai esetében mintegy 60-80 olyan személy lehet, akik még nem részesültek kártérítésben és a határozat alapján jogos követelésük kifizetésére sor kell, hogy kerüljön. Elsősorban azokról lehet szó, akiknek az esetében a kártérítési per a bíróságon folyamatban van, illetve akik nem indítottak kártérítési pert annak ellenére, hogy az ügyészség megállapította, hogy a velük szemben eljáró rendőr bűncselekményt követett el.

Ezekben az esetekben rendőri azonosító szám hiánya miatt többnyire nem lehetett felderíteni a bűncselekmény elkövetőjét, de ha megállapítható, hogy az elkövető rendőr volt, úgy a rendőrség mint munkáltató a polgári jog szabályai szerint helytállni tartozik – mondta. A képviselő bízik benne, hogy a kártérítések kifizetésére ezekben az esetekben is a magyar államigazgatásban korábban ismeretlen gyorsasággal, legkésőbb idén október 23-ig sor kerül.

A határozat szerint nem fizethető kártérítés azokban az esetekben, ahol a kártérítésről már jogerős ítélet, vagy egyezség született – mondta. Nem kaphat az sem kártérítést, aki az események során bűncselekményt követett el, függetlenül attól, hogy a vele szembeni rendőri fellépés arányos vagy aránytalan volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!