60 milliárdot vehettek ki a zsebünkből liszttel

Négy éven át kartelleztek a legnagyobb hazai malomipari vállalkozások, legalábbis ezzel a gyanúval vizsgálódik a versenyhivatal tavaly június óta. A birtokunkba került dokumentumok és az ügy védett tanújának vallomása szerint a cégek a beszerzési és az eladási áraikat is összehangolták, utóbbiak az indokoltnál húsz-huszonöt százalékkal drágábbak voltak. A kartellezők pénzügyi alap létrehozását is tervezték, hogy távol tartsák a konkurenciát. Az ügybe egy állami hivatal is belekeveredett. Ez lehet az egyik legnagyobb magyarországi kartellbotrány, egyes vállalkozások bírsága, ha igazolódnak a vádak, az egymilliárd forintot is meghaladhatja.

Az Index hírportál cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!