7,5 százalékos is lehet a magyar gazdasági visszaesés

Forrás: MTI

7,5 százalékos is lehet a magyar gazdaság visszaesése a Time magazinban megjelent írás szerint. A Time a magyar helyzet súlyosságát jellemezve megjegyezte: néhány hete rövid ideig olyan szóbeszéd járta az országban, hogy a kormány a bankszámlák befagyasztására készül. S bár a kormány többször cáfolta ezt, a gazdaság annyira gyengélkedik, hogy sok ezren felültek a pletykának.

A magazin utalt rá, hogy a globális pénzügyi válság első áldozata Izland volt, ahol távoznia kellett a kormánynak. Magyarországnak már azelőtt, hogy a válság lesújtott, az Európai Unió egyik legnagyobb költségvetési hiánya volt. Szeptember óta a helyzet rohamosan romlott; az országnak 15,7 milliárd dolláros IMF-hiteltámogatást kellett kérnie az életben maradáshoz, és a forint szabad esésben zuhant, idén 19 százalékot romlott az amerikai dollárral és 13 százalékot az euróval szemben. Egyes elemzők szerint idén 7,5 százalékos gazdasági zsugorodás várható. A növekvő nyomás miatt kényszerült a miniszterelnök bejelenteni lemondási szándékát - írta a magazin, amely szerint Gyurcsány Ferenc távozásával lezárul egy fejezet egy olyan kormány történetében, amelynek működését a 2006-os választások óta zavarok jellemezték.

A kormányfő ugyan lemondása előtt bejelentett egy új csomagot a pénzügyi válság kezelésére, elemzők azt túl gyengének és későinek ítélték, amely nem ment elég messzire a kiadások és az adók csökkentésében. Most egy új kormánynak kell megkísérelnie a gazdaság megmentését – olvasható a Time cikkében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!