77 százalékot ért el a Fidesz és a KDNP jelöltje, de hiába

Forrás: MTI

Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap, amely azonban érvénytelen lett az alacsony részvételi arány miatt.

Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában Baranya 3. számú választókörzetében vasárnap, amely azonban érvénytelen lett az alacsony részvételi arány miatt – értesült a helyi választási irodán az MTI.

A jogszabályok szerint a második forduló érvénytelensége esetén négy hónapon belül új választást kell kiírni. A mostani és a következő voksolás között pedig legalább hetvenkét napnak kell eltelnie, vagyis az eseményre legkorábban szeptember elején kerülhet sor. Az új választás is kétfordulós, arra a pártok új jelölteket állíthatnak, és újra kezdődik a kampány is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!