A Bajnai-csomag 75 millió forintot vesz el a mozgássérültektől

Forrás: OS

A januártól életbe lépő Bajnai-csomag 75 millió forintot vesz el a mozgássérültek támogatásából – reagált a Fidesz közleményében arra, hogy Bajnai Gordon a mozgássérültek és családjaik hősiességéről beszélt a Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ átadásán.

„A mozgássérülteknek és családjaiknak 2010 januárjától lesz igazán szükségük a hősiességre, akkor lép ugyanis hatályba az újabb Bajnai-csomag, amely 75 millió forintot vesz el a mozgássérültek támogatásából - áll a közleményben.

 A kormányfő a budapesti Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ átadásán azt mondta: az egyénnek csak akkor van esélye, ha a közösség – a város, az ország, a magyarok közössége  mellette áll. „Magyarországnak ebben a nehéznek gondolt helyzetében van okunk rá, hogy példát vegyünk ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek, nevelőiknek a bátorságáról, a gazdasági válságtól független mindennapi hősiességéről”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!