A Bajnai-kormány előre költi a tartalékot

Forrás: napi.hu

Az elmúlt napokban a kormány újabb majd 1,5 milliárd forintot vett ki az általános tartalékból, így az első félévben elkölthető keret 5,6 milliárd forintra csökkent.

A költségvetés általános tartalékát 57,2 milliárd forinttal fogadta el a parlament. Az államháztartási törvény szerint az első félévben ennek csak a 40 százalékát lehet elkölteni, ami 22,9 milliárd forint. A kormány tegnapig összesen 17,3 milliárdot költött ebből, ami jóval meghaladja az időarányosan elkölthető összeget.

A kormány számára magyarázatul szolgálhat, hogy a Malév újraállamosításához szükséges tízmilliárdos tőkeemelést is ebből az alapból fedezték. Szintén a tartalékból mentette meg az állam a Vértesi Erőművet, ugyanis ha nem ad 1,9 milliárd forintot, a választások előtt és a válság közepén dőlt volna be Komárom-Esztergom egyik legnagyobb – amúgy veszteséges – munkaadója.

A kabinet közvetlenül a választást megelőző napokban mintegy 500 millió forinttal, tegnapi határozatában pedig további 930 millió forinttal apasztotta a tartalékot: a múlt héten 400 millió forintot kapott a Nyugdíjbiztosítási Alap méltányossági nyugdíjemelésekre, míg a szociális tárca krízisalapját százmillióval növelték. A kormány tegnap megjelent határozata további 930 millió forintot vont ki a tartalékból árvízvédelmi kiadásokra, ennek nagyobb részét, 573,3 millió forintot dologi kiadásokra költhetik a vízügyi igazgatóságok, míg a fennmaradó részt személyi kiadásokra fordíthatják. A kormány az idén már az ár- és belvízi védekezés címén másodszor segíti ki a vízügyi tárcát, eddig összesen kétmilliárdot költöttek erre a célra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!