A Bajnai-kormánynak nincs alapja a reformokhoz

Forrás: inforadio.hu

Hiányzik a társadalmi támogatottsága a Bajnai-kormánynak, ezért nem tudják elfogadni az emberek a megszorító intézkedéseket – jelentette ki Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum szervezője az InfoRádió Aréna című műsorában. Úgy vélekedett, a kabinetnek nincs alapja elindítani a reformokat, mivel csak egy évre kapott mandátumot.
 
Nem szervez több tüntetést az előrehozott választásokért a Civil Összefogás Fórum – mondta a szerveződés alapítója az InfoRádió Aréna című műsorában. Fricz Tamás politológus szerint végig kell gondolni, miként tudják jelezni a Bajnai-kormány felé a törvényesség és az alkotmányosság keretein belül, hogy hiányzik a társadalmi támogatottsága.

Húsz évvel a rendszerváltás után a civil társadalmat végre be kell emelni a demokráciába - hangsúlyozta a Civil Összefogás Fórum szervezője, aki az eddig elmaradt társadalmi szemléletváltás megvalósítását nevezte a szervezet céljának

A Civil Összefogás Fórummal olyan közéleti szerveződést akartak létrehozni, amely folyamatos kontroll alatt tartja az aktuális kormányzatot, és megfogalmaz egy civil társadalmi minimumot – közölte a politológus. Hozzátette: szakértői csoportokat fognak alakítani, amelyek véleményt formálnak a fontos kérdésekről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!