A Balaton tönkretétele van soron?

Utas- és teherszállító óriásgépek fogadására alkalmas nemzetközi kereskedelmi repülőtér megépítéséhez kért engedélyt a környezetvédelmi hatóságtól az izraeli–svéd tulajdonosi hátterű BudaWest Airport Holding Vagyonkezelő Zrt. A cég a szentkirályszabadjai volt katonai repülőtéren, Balatonalmádi és Veszprém közvetlen környezetében tervez leszállópályát olyan hatalmas gépeknek, mint a Boeing 737-es vagy az Airbus 320-as, a légi folyosóval érintve a déli part, Siófok térségét is.  

A beruházókat láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy ezzel tönkretennék egy egész nyaralóövezet – a Balaton-part keleti fele, az egész északi part és Siófok – nyugalmát. A tanulmányukban ugyanis nyíltan bevallják, hogy a repülő monstrumok bizonyos területeken akár hetven-nyolcvan decibel fölötti zajt is okozhatnának, miközben két-háromszáz méter magasságban dübörögnének el a strandolók feje fölött.

A részletek a mai Magyar Nemzetben olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!